Kreatív teadélután az advent jegyében
Szorgos kezek karácsonyi díszeket, ajándékokat készítettek, hogy december 9–10-én a jótékonysági faházban segítő forintokra válthassák kezük munkájának gyümölcsét.
A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány az Angyalok a Belvárosban kampány keretében idén 7. alkalommal szervez adománygyűjtést a középfokú oktatási intézmények hátrányos helyzetű, rászoruló, nehéz sorsú, akár alapvető szükségleteket is tartósan nélkülöző diákjai számára.
Hívásunkra évről évre összefognak a vállalkozó hölgyek. Idén a Győri Nők a Városért Alapítvány és a WonderWMN hölgyei is ott voltak 2023. november 21-én a Kreatív teadélután az advent jegyében elnevezésű rendezvényünkön. Sokan elhozták barátaikat, ismerőseiket is. Amiket itt közösen készítettünk, vagy otthon, azokat váltjuk jótékony forintokra a karácsonyi vásárban.
Most már nemcsak a belvárosban segítenek a vállalkozók, hanem a város más részeiről is. Angyalperselyeket helyezünk ki az üzleteikbe, ahova a vendégeik, vásárlóik a jótékony forintjaikat dobhatják. Támogat bennünket a GYMSM KIK és számos cég is. Az összegyűlt pénzből vásároljuk meg a szükséges azokat a dolgokat, amelyekre a diáloknak szükségük van. 2024. januárjában kerül sor az ajándékok átadására.
Az elkészült díszek sokfélék, a hölgyek kreativitásnak, jókedvnek nem voltak híján.
Az ajándékkészítés mellett megkértük a résztvevőket, hogy töltsék ki a Alapítvány kérdőíveit, melyeknek célja a győriek véleményének összegyűjtése a közösségfejlesztésről és a városi programokról.
Köszönjük, hogy a kitöltéssel segítették munkánkat!