Fergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utca

Május 7-én szervezte meg a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány a Király Kult. utca programot. A program a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával jött létre.

Egyedi, magas minőségű kézműves termékek, élő zene, hangszerbemutató, látványfestés, rádiós élő kívánságműsor – mindezzel találkozhattak május 7-én a győri Király utcába látogatók. A Kult. Utca program szervezői a legkisebbekre is gondoltak, őket arcfestés és lufihajtogatás várta, s találkozhattak Hófehérkével és Vasemberrel is. Igazi családi programot kínált a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány által 3. alkalommal megrendezett vásári forgatag.

A Kult. utca kiállítóit, résztvevőit, látogatóit a helyszínen Simon-Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Pintér-Péntek Imre kamaraelnök és Obertolné Horváth Tímea, az alapítvány elnöke köszöntötték.

"Belváros-Kereskedelem-Művészet" – így szól a Király Kult. utca szlogenje, s ennek jegyében fonódott össze ez a hármas a szombati programban.

A belváros egyik legszebb utcájában helyi kézműves vállalkozók, győri képzőművészek, népi iparművészek, valamint a Győri SZC Kossuth Lajos Középiskola diákjainak kézműves remekeiből – ékszerekből, kosarakból, gyerekjátékokból, csipke-és textil alkotásokból, festményekből, dekorációkból – válogathattak a látogatók, miközben a szemünk láttára is készültek az újabb műremekek.

A kiállítók mellett három neves festőművész vállalta, hogy a közönség előtt alkosson, így bepillantást kaphattunk az alkotás folyamataiba is. A nap végére csodálatos művek kerültek ki Csizmadia István, Bárány Terézia és Koppány Attila kezei alól.

Malasits Zsolt festőművész a Király utcai galériájában a művészeti filozófiáról és a festmények kulisszatitkairól mesélt az érdeklődőknek

Szabó Béla, Varga György és Muzsai Viktória az Art World Hungary Egyesületművészei fotópiknik keretében mutatták be képeiket.

Triangulum Galériában „Üzenet - Stációk fényből és sötétből” címmel Kurcsis László győri grafikusművész tárlatvezetést tartott az érdeklődők számára.

A jó hangulatról színpadi zenés programok gondoskodtak:

A Darbuka Trio hangszerbemutatót tartott, majd a hangszereket ki is lehetett próbálni. Az örömzenélésbe felnőttek és gyerekek egyaránt bekapcsolódhattak.

Délután a rock zenéé volt a színpad: először a Várakozni Tilos! nevű formáció, majd pedig az Évcy & Old School Daddy's zenekar fellépése következett.

A rendezvényhez idén is csatlakozott a Rómer Flóris Múzeum. Az Esterházy Palotában kvízekkel, játékokkal várták a gyerekeket.

A Kult. Utca rendezvény keretein belül meghirdetett "Hol szeretnék élni?" című rajzversenyre készített rajzokat a kamara munkatársainál lehetett leadni a nap folyamán. A beérkezett alkotásokat kiállították a helyszínen.

Fergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utcaFergeteges vásári forgatag – ez volt a Király Kult. utca