Beszámoló a Király Kult utcáról

Nagy érdeklődéssel fogadták hagyományteremtő tematikus programunkat.

A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósult 2020. szeptember 26-ai kult utcán az őszies időjárás ellenére is számos látogató érkezett a Király utcába.

A kiállítói standoknál hagyományőrző és kortárs alkotások kerültek bemutatásra, minikiállítások és interaktív bemutatók keretében. A Mesélnek a házak a Király utcában című tematikus séta résztvevői a helyi épületek történelmi jelentőségéről és érdekességeiről szóló történeteket ismertek meg. A Gyere és sétálj a festményemen című attrakció minden látogatónak felkeltette a figyelmét, hiszen nem mindennapi, kézzel fogható közelségbe hozta számukra a festészetet. A rézfúvós csapat zenei produkciói újabb színfoltot és vidámságot vittek a programba. Az Esterházy-palota kiállításása a történelem iránt érdeklődőket vonzotta. A helyi üzletek egész napos nyitva tartással fogadták az érdeklődőket.

Köszönjük Partnereink együttműködését: Kisalföldi Népművészek Egyesülete, Generációk Háza Művelődési Központ, Art World Hungary Egyesület, Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara, GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok, belvárosi kereskedők, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy Palota.

Találkozzunk újra 2021 áprilisában a Király utcában! Részletes információkkal később jelentkezünk.

 

Beszámoló a Király Kult utcárólBeszámoló a Király Kult utcárólBeszámoló a Király Kult utcárólBeszámoló a Király Kult utcárólBeszámoló a Király Kult utcárólBeszámoló a Király Kult utcáról