Angyalok a belvárosban 2024 - 11 iskola 30 diákja kapott támogatást
Alapítványunk nyolcadik alkalommal hirdette meg az adománygyűjtést.
A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány 8. alkalommal szervezte meg jótékonysági adománygyűjtő akcióját Angyalok a belvárosban címmel. A cél ezúttal is a rászoruló, hátrányos helyzetű, szakmát tanuló diákok támogatása volt.
A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is megyei oktatási intézmények számára írt ki alapítványunk pályázatot, így azok javasolhattak támogatásra hátrányos helyzetű diákokat az alapítvány kuratóriuma számára, akik igazán látják, kik azok, akiknek leginkább szükségük van a segítségre.
Az adománygyűjtő akció létjogosultságát mutatja, hogy minden eddiginél több diák várta a segítséget a „belvárosi angyaloktól”.
A rászoruló fiatalok többségének meleg ruha, étkezési utalvány vagy a tanulmányaihoz szükséges eszköz könnyítene a mindennapi nehézségeken.
2024-ben 11 iskola 30 diákja számára indítottuk el az adománygyűjtést az adventi időszakban.
December elején gyűjtő perselyeket helyeztünk ki a kampányhoz csatlakozó üzletekbe, ezekbe tehették a vásárlók az adományaikat.
A kezdeményezésünk mellé álltak 2024-ben is a női vállalkozók és a Győri Nők a Városért Alapítvány. Győr Megyei Jogú Város jóvoltából a “belvárosi angyalok” az adventi vásár Jótékonysági Faházában is gyűjthették az adományokat december 7-én és 8-án a diákok támogatásához.
Kampányunk során fontosnak tartottuk, hogy a támogatásra szoruló diákok kortársai is érzékenyítve legyenek, ezért a ”Fiatalok a fiatalokért” felhívásunkhoz csatlakozva a belvárosi cukrászdák (Bécsi Kávéház és a Kuglóf Cukrászda), valamint a Rábakész Kft. cukrász tanulói mézeskaláccsal és habcsókok készítésével járultak hozzá a jótékonysági gyűjtés sikerességéhez.
Az így összegyűlő adomány összeghez jelentős támogatást tettek hozzá az Angyalok a belvárosban nagylelkű támogatói:
- az OTP Bank Nyrt.,
- a GYMSM KIK,
- a Patent Csoport,
- a ZTS Hungária Kft,
- a Dr. Bereczki Árpád Szemészeti Lézerközpont és
- további anonim támogatók.
Adományátadó ünnepségünket megtisztelte Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Dr. Tóth Péter Győr Megyei Jogú Város kabinetfőnöke, Boncsarovszky Péter önkormányzati képviselő, Gede Eszter kancellár asszony és Hartyándiné Frey Aranka a GYSZC főigazgatója, az alapítvány kurátorai és Tompa Krisztián a GYMSM KIK titkára.
Zenéltek a Hild József Építőipari Technikum diákjai: Nikodém Barnabás, Fülöp Júlia Paula és Ódor Laura, akik 2024-ben tehetségük okán díjazásban részesületek a Széchenyi István Egyetem Tehetségsegítő Tanácsa és a HangBázis által.
A 2024-es adománygyűjtés támogatottjai:
1.GYSZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum négy tanulóját élelmiszer utalvánnyal támogatja az alapítvány.
2.GYSZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum tanulóját egy Android 13 táblagéppel támogatja az alapítvány.
3.GYSZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum két tanulóját Android 13 táblagéppel támogatja az alapítvány. Egy tanulót ÁRKÁD utalvánnyal támogatják a belvárosi MBH Bank dolgozói. Egy tanuló számára pedig a Dr. Bereczki Árpád Szemészeti Lézerközpont ajánlott fel támogatást: egy szemüveg elkészítését.
4.GYSZC Gábor László Építő-és Faipari Szakképző Iskola egy tanulóját ÁRKÁD utalvánnyal támogatja a GYMSM KIK Ipari tagozata. Egy tanuló számára pedig egy anonimitást kérő támogató állított össze tanszerekből álló ajándékcsomagot.
5.GYSZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium egy tanulóját ÁRKÁD utalvánnyal támogatja az alapítvány.
6.GYSZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium két fodrász tanulóját 1-1 vezeték nélküli hajvágóval, egy divatszabó tanulóját SINGER varrógéppel és 1 kozmetikus tanulóját pedig nagyítós LED lámpával támogatja a GYMSM KIK Kézműipari Tagozata.
7.GYSZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum két tanulóját Android 13 táblagéppel, egy tanulóját ÁRKÁD utalvánnyal támogatja alapítványunk. A Patent Csoport az iskola egy tanulójának tanulmányait egy laptoppal támogatja.
8.GYSZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium egy tanulóját Android 13 táblagéppel, két tanulót élelmiszer utalvánnyal támogat az alapítvány. Egy tanuló számára anyagi támogatással szeretne az alapítvány hozzájárulni egy szemüveg elkészítéséhez.
9.GYSZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum egy tanulóját a ZTS Hungária Kft. egy laptoppal támogatja.
10.GYSZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum egy tanulóját Android 13 táblagéppel, három tanulóját pedig élelmiszer utalvánnyal támogatja alapítványunk.
11.Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnázium egy ötvös tanulóját egy Android 13 táblagéppel támogatja alapítványunk.





























